Tudnánk zene nélkül élni?

2021. július 20.

A 18-65 éves magyar lakosságnak csupán 5 százalékára igaz, hogy sosem hallgat zenét. Na de mit és hogyan hallgat a 95 százalék?

Mit hallgatunk?

Talán nem meglepő, hogy a pop zene szerepel a lista elején, ahogyan az elnevezés is sugallja, valóban népszerű, a zenehallgató lakosság 40 százaléka jelölte ezt meg a top 5 hozzá legközelebb álló zenei stílus között. Előkelő helyen szerepel a listán a disco és a rock is. Az emberek többsége az emo, punk, és a metal zenék egyes formáit érzi magától a legtávolabbinak. A ’90-es évek magyar zenéi minden korosztályban népszerűek ma is, megfigyelhető, hogy a 40 év alattiak inkább a ’90-es évek és azutáni zenéket hallgatják, míg a 40 év felettiek inkább az azelőtti zenéket.

Mikor hallgatjuk?

Gyakorlatilag minden helyzetben. Tízből négyen szinte mindig vagy gyakran hallgatnak zenét munka vagy kreatív hobbi közben, baráti összejövetelen, illetve edzés, sportolás közben is. A zenehallgató lakosságnak 58 százaléka mondta, hogy ugyanilyen gyakran hallgat zenét házimunka közben is.

Hogyan hallgatjuk?

Bár a megkérdezettek körülbelül negyede meg szokta vásárolni kedvenc előadóinak albumát akár digitálisan, akár kézzelfogható formában, legtöbben mégis inkább az ingyenesen elérhető zenét választják a fizetőssel szemben. 44 százalék legalább hetente többször hallgat zenét ingyenes online felületen, ezzel szemben fizetős online felületen csak 7 százalék. Az is kiderült a felmérésből, hogy a válaszadók körülbelül fele legalább hetente többször hallgat rádióban zenét, illetve minden tizedik ember hajlandó volt már külföldre is utazni kifejezetten azért, hogy részt vegyen egy koncerten.

Nem csak hallgatjuk!

A zenehallgató lakosság 14 százaléka tud játszani valamilyen hangszeren, legtöbben zongorán, furulyán vagy gitáron. További 25 százalék mondta, hogy volt olyan hangszer, amin elkezdett tanulni, de abbahagyta. Nagyobb arányban tanulnak hangszeren játszani azok, akiknek valamelyik szülője, vagy nagyszülője is tanult zenét. Érdekesség, hogy a megkérdezettek egyharmada saját bevallása szerint, ha csak kósza gondolatként is, de álmodott már arról, hogy jó lenne zenélésből élni.

Szólj hozzá!

Nézd meg, miket nyerhetsz!

20.000 Ft-os Alza online vásárlási utalvány  Használd fel szabadon a nyeredményed!

Kapcsolódó sorsolás: 2026. február havi sorsolás

20.000 Ft-os Rossmann online vásárlási utalvány  Szépségápolás, kozmetikumok, élelmiszerek

Kapcsolódó sorsolás: 2026. február havi sorsolás

20.000 Ft-os Decathlon online vásárlási utalvány  Költsd, amire szeretnéd!

Kapcsolódó sorsolás: 2026. február havi sorsolás

10.000 Ft-os Decathlon online vásárlási utalvány  Te mit vennél a 10.000 Ft-ból?

Kapcsolódó sorsolás: 2026. február havi sorsolás

10.000 Ft-os Rossmann online vásárlási utalvány  10.000 Ft-os Rossmann online vásárlási utalvány

Kapcsolódó sorsolás: 2026. február havi sorsolás

10.000 Ft-os Bookline online vásárlási utalvány  Olvass tovább ;-)!

Kapcsolódó sorsolás: 2026. február havi sorsolás

5.000 Ft-os Konzolvilág XBOX online feltöltőkártya  Játssz tovább extra feltöltéssel!

Kapcsolódó sorsolás: 2026. február havi sorsolás

5.000 Ft-os Bookline online vásárlási utalvány  Jól megérdemelt könyveid :-)

Kapcsolódó sorsolás: 2026. február havi sorsolás

5.000 Ft-os Rossmann online vásárlási utalvány  Akár fizikai üzletben is elköltheted!

Kapcsolódó sorsolás: 2026. február havi sorsolás

Friss híreink

Februári Netpanel nyertesek

Havi Sorsolás és egyéb extra sorsolás nyertesek: nézd meg, köztük vagy-e! >>>

Februári Netpanel regisztrációs nyereményjáték!

Új nyereményekkel jelentkezünk - ha most csatlakoztál, meg se állj 10 kitöltött kérdőívig, hogy bekerülj a feburár 23-i sorsolásba!