Házasságpártiak a fiatalok?

2021. május 20.

Tízből kilenc fiatal el tudja képzelni, hogy élete hátralevő részét ugyanazzal az emberrel élje le – derült ki a Netpanel kutatásából, amely a 18-35 éves magyar lakosság megkérdezésével készült.

Ennek a korosztálynak negyede él házasságban, és közel kétszer ennyien mondták rajtuk kívül, hogy terveik között szerepel a házasság. 20 százaléknak nincs még határozott elképzelése ez ügyben, és 11 százalék nyilatkozta, hogy nem akar megházasodni. Az elutasítók fő indoka az volt, hogy nem tulajdonítanak semmilyen plusz jelentőséget a házasságkötésnek egy párkapcsolathoz képest, csak formalitásnak tekintik. A megkérdezettek csupán 3 százaléka nyilatkozta, hogy senkivel nem tudja magát elképzelni hosszú távú kapcsolatban.

És hogy miért tűnik jó ötletnek a házasság sokak számára? A kutatásból az derül ki, hogy a szerelem a legfőbb mozgatórugójuk (72%), amiért megházasodtak vagy megházasodnának. Szintén sokan gondolják, hogy ezzel kifejezik egymás iránti elköteleződésüket (51%), harmadik helyen indokként pedig a gyerekvállalás (37%) szerepel. Ezt követi a sok együtt töltött év, közösen átélt élmények (32%), és az is, hogy úgy gondolják, a házasság stabilitást ad az életüknek (30%). Úgy tűnik a válaszok alapján, hogy az anyagi szempontok és a társadalmi nyomás nem játszik jelentős szerepet a döntésben.

A megkérdezettek közel kétharmada számára fontos, hogy házasságban éljen élete során, és ennél is többen mondták, fontos számukra, hogy legyen gyerekük. Ebben a két kérdésben nem látható jelentős különbség a nők és férfiak elgondolásai között.

A kutatás azt is vizsgálta, hogy milyennek képzelik az ideális társat hosszú távú párkapcsolat esetén. Férfiak és nők egyaránt úgy hiszik, a leglényegesebb tulajdonságok között kell szerepeljen az őszinteség, hűség és gondoskodás. A siker, ambíció, pénz az elvárások között csak a lista végén kullog mindkét nemnél. Akad azonban néhány jelentősebb eltérés is a két nem vágyai között. Amíg a férfiaknál 47%-kal első helyen szerepel a listán, hogy legyen vonzó külsejű a párjuk, addig a nők közül mindössze 15% jelölte ezt meg a TOP 5 tulajdonság között. Több férfi válaszolta, mint nő, hogy romantikus vagy okos társat keres, a nőknek pedig a családcentrikusság fontosabb, mint a férfiaknak.

Az is kiderült továbbá, hogy hosszú távú párkapcsolatban a legfontosabb szempont, hogy mit éreznek egymás iránt, ezt követi, hogy legyenek közös tervek, célok. Ettől hajszálnyit lemaradva szerepel a fontossági listán, hogy milyen a kapcsolatuk szexuális része. Úgy tűnik, hogy a család, barátok véleménye a párjukról nem tartozik a legjelentősebb szempontok közé.

Az ideális esküvő kapcsán a legtöbb kérdésben nagyon megoszlanak a vélemények a megkérdezettek körében. Körülbelül fele-fele arányban voksoltak kültéri vagy beltéri lakodalomra. Hasonló arányban szavaztak templomi szertartás mellett és ellen, valamint hogy kell-e ceremóniamester, vőfély vagy sem. A koronavírus helyzettől függetlenül is többen hajlanak arra, hogy maximum szűk családi, baráti körben tartanák a rendezvényt. Az esküvő időzítését illetően egyértelműen a nyár győzött (69%), ezt követi a tavasz (20%), majd az ősz (10%), téli esküvőről pedig mindössze 1% álmodozik.

Nézd meg, miket nyerhetsz!

20.000 Ft-os Alza online vásárlási utalvány  Használd fel szabadon a nyeredményed!

Kapcsolódó sorsolás: 2026. július havi sorsolás

20.000 Ft-os Rossmann online vásárlási utalvány  Szépségápolás, kozmetikumok, élelmiszerek

Kapcsolódó sorsolás: 2026. július havi sorsolás

20.000 Ft-os Decathlon online vásárlási utalvány  Költsd, amire szeretnéd!

Kapcsolódó sorsolás: 2026. július havi sorsolás

10.000 Ft-os Decathlon online vásárlási utalvány  Te mit vennél a 10.000 Ft-ból?

Kapcsolódó sorsolás: 2026. július havi sorsolás

10.000 Ft-os Rossmann online vásárlási utalvány  10.000 Ft-os Rossmann online vásárlási utalvány

Kapcsolódó sorsolás: 2026. július havi sorsolás

10.000 Ft-os Alza online vásárlási utalvány  10.000 Ft-os Alza online vásárlási utalvány

Kapcsolódó sorsolás: 2026. július havi sorsolás

5.000 Ft-os Konzolvilág XBOX online feltöltőkártya  Játssz tovább extra feltöltéssel!

Kapcsolódó sorsolás: 2026. július havi sorsolás

5.000 Ft-os Bookline online vásárlási utalvány  Jól megérdemelt könyveid :-)

Kapcsolódó sorsolás: 2026. július havi sorsolás

5.000 Ft-os Rossmann online vásárlási utalvány  Akár fizikai üzletben is elköltheted!

Kapcsolódó sorsolás: 2026. július havi sorsolás

Friss híreink

A digitális közösségek ereje: Hogyan formálja a te véleményed a vásárlási trendeket?

Emlékszel, amikor még a szomszéd néni ajánlása döntött el mindent a piacon? Nos, a világ azóta digitális sebességre kapcsolt, de a lényeg nem változott: a közösségi vélemény ereje ma is hatalmas. Sőt, talán sosem volt még ennyire fontos, mint 2026-ban, a digitális platformok és közösségek korában. Éppen ezért, ha te is szeretnéd, hogy a szavad ne vesszen el a zajban, hanem tényleg formálja a termékeket és szolgáltatásokat, miközben még a holt idődet is hasznosan töltöd, akkor a Netpanel pont neked való.

Hogyan spórolhatsz okosan és alakíthatod a jövőt a Netpanellel?

A Netpanel közössége lehetővé teszi, hogy a holt időt valós értékké alakítsd. Őszinte véleményed megosztásával nemcsak pénzt keresel Tallérok formájában és sorsjegyeket nyersz, hanem aktívan hozzájárulsz jobb termékek és szolgáltatások kialakításához, támogatva ezzel egy okosabb, fenntarthatóbb vásárlói jövőt.