Kövesse a legfrissebb kutatási híreket a NetPanelen!
A sorsolások mellett a legérdekesebb kutatások eredményeiről is beszámolunk.

Még mindig divat a locsolkodás

2019-04-27

Bár a húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, a 18-59 éves magyarok csupán 30 százaléka tekinti vallási ünnepnek. A többség a négynapos hétvégét inkább családi eseményként tartja számon, amelynek része a pihenés is – az emberek kétötöde ugyanakkor a hagyományokat, szokásokat is fontosnak tartja. Mindezek tükrében nem meglepő, hogy míg Jézus feltámadása a megkérdezettek alig több mint egynegyedének jut elsőként eszébe a húsvétról, addig négyből hárman az ünnep valamelyik tradicionális elemét említik: a locsolkodást (25%), a húsvéti sonkát (19%), a hímes tojást és a tojásfestést (12%), valamint a húsvéti nyulat (11%).

Míg egyébként a tojásfestés egyértelműen a nők számára fontos szimbólum, addig a locsolkodás inkább a férfiak körében számít a húsvét legjellegzetesebb motívumának. És úgy tűnik, a gondolatot általában tettek is követik, hiszen 61 százalékuk tartja is ezt a hagyományt – és bár többségük csak a velük egy háztartásban élő hölgyeket locsolja meg, a locsolkodók kétötöde ennél távolabbra is merészkedik, és legalább néhány rokont, ismerőst is meglátogat. De ne gondoljuk, hogy a locsolkodás egy kiveszőben lévő hagyomány, ami már inkább csak az idősebb generációkban hódít – ugyanis legnagyobb arányban éppen a fiatalokra jellemző: a huszonéves férfiak háromnegyede előveszi húsvétkor a kölnit vagy a szódavizet. 88 százalék az előbbivel, 12 százalék pedig az utóbbival támad – érdekes jelenség egyébként, hogy a klasszikus megoldás, vagyis a vízzel történő locsolás manapság inkább a városokban népszerű.

És mi a helyzet a hölgyekkel? Nos, többségüknek nem kell aggódniuk, hogy „elhervadnak”, hiszen 72 százalékukat meg szokták locsolni húsvétkor, és ők jellemzően csokitojással, vagy egyéb édességgel honorálják a gesztust. Festett tojást csupán egyharmaduk ajándékoz, noha ennél többen – és egyre többen – vannak, akik az ünnep alkalmából tojásfestéssel is töltik az időt: a nők 40 százaléka szokott tojást festeni akár csak kedvtelésből, vagy ezzel is színesítve a húsvéti dekorációt.

A tojás persze a terített asztalokról sem hiányozhat. A magyarok négyötöde nem tudja elképzelni az ünnepet főtt tojás nélkül, de még ennél is fontosabb a húsvéti sonka, amit 87 százalék fogyaszt ilyenkor. A többség tormával, de a fonott kalács is sok helyen állandó eleme a húsvéti menünek.

A lakomát persze tradicionálisan negyvennapos böjt előzi meg, ilyen hosszú önmegtartóztatást azonban mindössze 3 százalék tart, és rövidebb – a nagyhétre, nagypéntekre korlátozódó – böjtöt is csupán 17 százalék. Míg tehát az ünnep kellemes hagyományait lelkesen őrizzük, ezt a lemondással járó – és egészségmegőrzés szempontjából sem mellékes – tradíciót csak minden ötödik magyar követi.

 

Szólj hozzá!

Nézd meg, miket nyerhetsz!

XBOX ONE X 1TB játékkonzol

Kapcsolódó sorsolás: 2019 3. negyedéves sorsolás

LG 55UK6470 LED Smart okostévé

Kapcsolódó sorsolás: 2019 3. negyedéves sorsolás

iPhone7 32 GB okostelefon

Kapcsolódó sorsolás: 2019 3. negyedéves sorsolás

JBL Charge 4 BT Black mobilhangfal

Kapcsolódó sorsolás: 2019 3. negyedéves sorsolás

Feldobox Adrenalin élménydoboz

Kapcsolódó sorsolás: 2019 3. negyedéves sorsolás

Samsung Gear Fit2 aktivitásmérő okoskarkötő

Kapcsolódó sorsolás: 2019 3. negyedéves sorsolás

5000 Ft értékű könyvutalvány Libri

Kapcsolódó sorsolás: 2019 3. negyedéves sorsolás

Páros mozijegy Cinema City

Kapcsolódó sorsolás: 2019 3. negyedéves sorsolás

5000 Ft értékű vásárlási utalvány Tesco

Kapcsolódó sorsolás: 2019 3. negyedéves sorsolás

Friss híreink

Nyár, napsütés, szabadság…

Mi kapcsolódik a nyárhoz? Hogyan nyaralunk idén nyáron? 

Házhoz jön a McDonald’s – Szeretnénk?

Felröppent a hír, hogy a McDonald’s hazánkban is bevezeti a házhozszállítást, a McDelivery-t, ami minden második embernek tetszik is – derül ki a Netpanel felméréséből.