Okostelefon – A kütyü, amit nem tudunk letenni?

2020. július 16.

A 18-65 éves okostelefon használók nagyjából 3,5 órát nyüstölik a mobiljukat egy átlagos hétköznapon – derül ki a Netpanel legújabb kutatásából.

A használat időtartama elsősorban korfüggő, a 30 alattiak napjából átlagosan másfél órával több jut a kedvenc készülékükre, mint az 50 fölöttiek esetében. Úgy tűnik, hogy nem csak napközben, hanem már a hálószobában is markánsan jelen van az okostelefon, hiszen az emberek több, mint felének alvás közben is a közelében van a telefonja, és tízből négyen még lefekvés után, az ágyban fekve is kicsit nyomkodják a készüléket. Érdekesség, hogy ahova a király is egyedül jár, oda egyesek már az okostelefonjukkal mennek – 27% nyilatkozott úgy, hogy a WC-re is magával viszi a telefonját. A mobil tehát sok helyen ott van az életünkben, ám mégsem érezzük függőnek magunkat, vagy legalábbis nem merjük bevallani, hiszen tízből mindössze csak hárman gondolják úgy, hogy rosszul éreznék magukat, ha egy napig nem használhatnák az okostelefonjukat.

Kutatásunkból az is kiderült, hogy nem csak a mindennapokban, hanem a járványhelyzetben is fontos szerepet töltött be a mobil az emberek életében, hiszen a pandémia idején bizonyos tevékenységekre többet használták a készülékeket, mint korábban. Nem meglepő módon elsősorban a különböző kapcsolattartási tevékenységek (telefonálás, chat, video chat), a közösségi oldalak böngészése és a hírolvasás voltak azok, melyekre többet használták az okostelefonokat. A fontos szerepükre az is ráerősít, hogy minden harmadik válaszadó érezte úgy, hogy készüléke nélkül nehezebben viselte volna el a járványhelyzetet.

Egy fontos társhoz az ember általában ragaszkodik is, nincs ez máshogy az okostelefonnal sem. Négyből hárman csak akkor cserélik le az okostelefonjukat, ha az már nem működik megfelelően. Az 1-2 évente történő készülék csere mindössze a telefon használók ötödét jellemzi. Arra nem tért ki a kutatásunk, hogy csere esetén milyen készüléket fognak választani, ám a jelenlegi használati adatokból úgy tűnik, hogy hazánkban a Samsung a legnépszerűbb márka – minden harmadik embernek van ilyen készüléke. 28% a Huawei-t választotta, míg 8-8% tette le a voksát az Apple és a Xiaomi telefonok mellett.

Szólj hozzá!

Nézd meg, miket nyerhetsz!

20.000 Ft-os Emag online vásárlási utalvány  Költsd, amire szeretnéd!

Kapcsolódó sorsolás: 2024. április havi sorsolás

20.000 Ft-os Alza online vásárlási utalvány  Használd fel szabadon a nyeredményed!

Kapcsolódó sorsolás: 2024. április havi sorsolás

20.000 Ft-os AJIKÁRTYÁK online vásárlási utalvány  Rajtad múlik, mit választasz!

Kapcsolódó sorsolás: 2024. április havi sorsolás

10.000 Ft-os Decathlon online vásárlási utalvány  Te mit vennél a 10.000 Ft-ból?

Kapcsolódó sorsolás: 2024. április havi sorsolás

10.000 Ft-os Emag online vásárlási utalvány  Vedd meg, amire vágysz!

Kapcsolódó sorsolás: 2024. április havi sorsolás

10.000 Ft-os AJIKÁRTYÁK online vásárlási utalvány  Sok-sok felhasználási lehetőség, szuper márkák!

Kapcsolódó sorsolás: 2024. április havi sorsolás

5.000 Ft-os Konzolvilág XBOX online feltöltőkártya  Játssz tovább extra feltöltéssel!

Kapcsolódó sorsolás: 2024. április havi sorsolás

5.000 Ft-os Alza online vásárlási utalvány  Egy kis extra segítség, hogy megszerezd, amire vágysz!

Kapcsolódó sorsolás: 2024. április havi sorsolás

5.000 Ft-os Bookline online vásárlási utalvány  Jól megérdemelt könyveid :-)

Kapcsolódó sorsolás: 2024. április havi sorsolás

Friss híreink

3asUgrás trambulinon!

A Nyerteseink ismét 6.000 Ft-os vásárlási utalványokat vittek haza.

Rang sorsolás már negyedszer!

A legelhivatottab Tagjaink versenye évente kétszer.